Temetőben rongált

2020. 07. 20., h - 09:33
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beazonosították és elfogták a salgótarjáni rendőrök azt a 36 éves helyi férfit, aki egy szobrot rongált meg.

A rendőrség ügyeletére 2020. július 13-án 10 óra 19 perckor érkezett bejelentés, miszerint az egyik salgótarjáni temetőben, ismeretlen tettes egy emlékhelyet rongált meg.

A nyomozók a végrehajtott adatgyűjtés eredményeképp beazonosították, és a bejelentést követően a délutáni órákban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Rajmund 36 éves salgótarjáni lakost.

A férfi a nyomozás adatai alapján 2020. június 29. és július 13. között a megyeszékhely egyik temetőjében, az egyik emlékhelynél elhelyezett szobrot szándékosan ledöntötte, amely megrongálódott.  A Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállított férfit a nyomozók rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.