Több balhé egyszerre

2019. 07. 17., sze - 13:24
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 15 éves fiúval szemben indítottak rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt.

Mint arról korábban beszámoltunk, állampolgári bejelentés érkezett 2018. június 30-án a késő esti órákban, hogy egy 64 éves budapesti férfit kiraboltak Szekszárdon a buszpályaudvar közelében levő úton. Az ismeretlen elkövető kirúgta a sértett lábát, aki ettől elesett, ekkor az elkövető kitépte a férfi kezében levő táskákat, és elszaladt a helyszínről. A budapesti férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.  

A bűncselekmény helyszínének közelében elfogtak egy 15 éves mindszenti fiút, akit előállítottak a rendőrkapitányságra és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az elkövető a rablás során elvitte a sértett pénztárcáját is, benne az irataival, bankkártyájával és készpénzzel. Az eljárás során kiderült, hogy a fiú egy társával – egy 16 éves fiatallal – a rablást követően többször is megkísérelt a sértett bankkártyájával pénzt felvenni. Emiatt mindkét fiút gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntett elkövetése miatt. A 15 éves fiúnak felelnie kell okirattal és készpénz-helyettesítő eszközzel visszaélés vétség elkövetése miatt is.        

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.