Több millió forint kárt okozott az időskorú sértetteknek

2021. 01. 28., cs - 14:46
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették a tápiószelei nőt, aki a megalapozott gyanú szerint tévedésbe ejtette a szépkorúakat.

Ismeretlen személy jelent meg 2020. szeptember 2-án délután egy szolnoki lakásnál, és az ott élő tulajdonostól egészségügyi szolgáltatások megelőzése ürügyén készpénzt, valamint értékesítés céljából gyógyászati segédeszközöket vett át.

2020. december első napjaiban ismeretlen személy üzletkötőnek kiadva magát, csalárd szándékkal egy szolnoki lakos bizalmába férkőzött, akitől befektetési céllal vitt el készpénzt.

Ugyancsak ismeretlen személy egy kőteleki lakostól azzal az indokkal csalt ki nagyobb összeget, hogy az időskorúak életkörülményeit méri fel. Az ismeretlen nő a sértettet saját gépkocsijával fuvarozta el egy pénzintézetbe, ahol a szépkorú több millió forintot vett le a számlájáról és azt átadta neki. Az ismeretlen személy gátlástalan magatartására jellemző volt, hogy néhány tízezer forintot a megtévesztett sértettnél hagyott.

A széleskörű adatgyűjtés, a beszerzett információk értékelése és elemzése során a rendőrök arra a következtetésre jutottak, hogy a bejelentett jogsértéseket ugyanazon személy követhette el. A nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A rendőrök a 34 éves nőt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.  Az egyenruhások kutatás során a jogsértő lakásán nagyobb mennyiségű készpénzt, parókákat, mobiltelefonokat találtak, amiket lefoglaltak.

A Szolnoki Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó csalás bűntett elkövetése miatt indított eljárást.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet a trükkös csalók és tolvajok jelenlétére!  Ajánljuk mindenki figyelmébe a korábban megjelent, Megcsalt lelkek című videós közleményünket, mely az ingatlancsalásokra hívja fel a figyelmet!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.