Több milliós értéket lopott, rendőrök fogták el

2020. 03. 13., p - 10:07
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 43 éves férfi egy lakásból antik és egyéb használati tárgyakat, ékszereket, porcelánokat vitt el.

A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen 2020. január 24-én. A feljelentés alapján valaki, egy győri tömbházban található, a tulajdonos által nem használt lakásba, erőszakra utaló nyom nélkül bement, majd onnan különböző antik és egyéb használati tárgyakat, régiségeket lopott el. A beszerzett információkból, valamint tanúkihallgatásokból a nyomozók megállapították, hogy korábban a lakásban lakó idős asszonyhoz többen is bejártak segíteni. Így került a rendőrök látókörébe a tömbházban lakó 43 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A járőrök K. Rolandot 2020. március 12-én elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt. A gyanúsított lakásában tartott házkutatás során a nyomozók több Herendi és Zsolnay porcelánt, illetve egyéb, a bűncselekmény során eltulajdonított tárgyat foglaltak le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.