Több mint egy évig bujkált egy díler, de rendőrkézre került

2018. 09. 30., v - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók a Pest megyei kollégák segítségével rátaláltak a férfi belvárosi rejtekhelyére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói még 2017. április 11-én Budapest VII. kerületében kábítószer-birtoklás miatt elfogtak egy nőt és egy férfit, akiktől jelentős mennyiségű drogot foglaltak le. A rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként azonosították V. Lászlót, akitől a nő és a férfi a kábítószereket vásárolta. A 41 éves budapesti férfi ellen 2017. június 6-án elfogatóparancsot adtak ki.

Több mint egy év elteltével a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Célkörözési Csoportjánál információ merült fel arra vonatkozóan, hogy V. László egy belvárosi társasházban tartózkodik. A BRFK Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói a Pest megyei kollégákkal együttműködve 2018. szeptember 27-én 18 órakor a belvárosi rejtekhelyén elfogták. A rendőrök a férfinél, valamint a lakásában 41 darab kábítószergyanús tablettát, 1,2 kilogramm marihuánát, 1 kilogramm amfetamint, 81,39 gramm kokaint és négy hamisított – saját fényképével, de más névvel ellátott – személyi okmányt találtak.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.