Többször bántalmazta idős feleségét

2018. 03. 28., sze - 07:33
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a pásztói nyomozók.

A Pásztói Rendőrkapitányság kettő rendbeli súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy kállói lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított, családi házukban 2017. december 4-én 20 óra körül szóváltást követően, egy alkalommal, ököllel arcon ütötte időskorú feleségét. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017. december 15-én 10 óra körül szintén otthonukban, vitát követően, egy járóbottal, két alkalommal felesége felé ütött, aki karjával védte ki az ütéseket.

.

A kirendelt orvosszakértő véleménye alapján a nő mindkét bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.

A nyomozók a büntetőeljárást az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben a napokban befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.