Többször lopott, őrizetbe került

2017. 09. 20., sze - 17:21
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki Domaszéken egy tanyából, Eleken és Kétegyházán lakóházakból lopott. Ismerősétől is elvett több dolgot és egy nő kerékpárját is elvitte.

Lopásokkal gyanúsítható férfit vett őrizetbe a Gyulai Rendőrkapitányság. A 20 éves H. Ádám 2017. szeptember 19-én, 13 óra körül átmászott egy eleki ház kerítésén és a nyitva hagyott ajtón bement az épületbe. A rendőrök négy órán belül elfogták és megtalálták nála a házból elhozott dolgot, amit visszaadnak a tulajdonosnak. A férfi a gyanú szerint az elmúlt napokban egy kétegyházi házból is lopott. Ott betörte a bezárt bejárati ajtó üvegét és úgy jutott be a lakásba. Ezen kívül 2017. szeptember 10-én, egy domaszéki tanya garázsából elvitt egy csiszológépet.

Az elmúlt hétvégén, 2017. szeptember 16-án is előállították a rendőrök, mert Kétegyházán, egy üzlet elől ellopta egy nő kerékpárját és meglopta ismerősét. Emellett a gyanú szerint két hónappal ezelőtt, 2017. július 20-án, Eleken, egy házból elvitt egy mobiltelefont.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 20 éves H. Ádámot lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. A nyomozók vizsgálják, hogy gyanúsítható-e további bűncselekmények elkövetésével.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.