Törtek, zúztak és a házi kedvencet is brutálisan bántalmazták

2021. 04. 20., k - 15:32
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vettek két jászladányi férfit.

Egy jászladányi testvérpár megjelent 2021. április 19-én a reggeli órákban egyikük szomszédjánál, ott beszélgetni kezdtek, majd szóváltásba keveredtek. A vita tettlegességig fajult, és az egyik férfi bántalmazásától a házigazda rövid időre eszméletét vesztette. Amikor a sértett magához tért értesítette a mentőszolgálatot. A testvérek még mindig az ingatlanban tartózkodtak, és megfenyegették a sértettet, hogy egy ne szóljon a bántalmazásról, majd távoztak a helyszínről. Amíg a sértett a kórházban ellátásban részesült, a két férfi visszatért a házhoz, ahol betörték az ablakokat, a bejárati ajtót leszakították, és az ingatlanban több használati tárgyat, bútort megrongáltak. Tettükkel több, mint egymillió forint kárt okoztak. A sértett láncra kötött kutyája is a jogsértők áldozatává vált. Az ebet olyan módon bántalmazták, hogy a helyszínre hívott állatorvos sem tudott rajta segíteni.

A rendőrök előállították a Jászladányi Rendőrőrsre a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 és 22 éves férfit, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a jogsértők őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. A Jászberényi Rendőrkapitányság állatkínzás bűntett, rongálás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.                 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.