Tuzséri rablás

2019. 01. 24., cs - 10:58
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A záhonyi rendőrök a bevezetett intézkedések eredményeként rövid időn belül elfogták a feltételezett tettest.

A Záhonyi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 18 éves tuzséri lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. január 23-án 15 óra körül Tuzséron egy gyalogosan közlekedő 68 éves nő kezéből kitépte a táskáját, majd a benne lévő értékekkel együtt elmenekült a helyszínről. Néhány méter megtétele után a gyanúsított kivette a táskában lévő pénztárcából a készpénzt, majd a táskát a tárcában lévő bankkártyával és egyéb iratokkal együtt az út mellett hagyva szaladt tovább. A rendőrök a bevezetett intézkedések eredményeként rövid időn belül azonosították és elfogták a feltételezett tettest. Ruházatában és közvetlenül mellette, egy bokor alatt a hóban elrejtve megtalálták, és lefoglalták az eltulajdonított készpénzt. A nyomozók a 18 éves férfit a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A további eljárás során előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.