Új pszichoaktív anyaggal kereskedett

2018. 11. 14., sze - 13:20
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki öt főnek új pszichoaktív anyagnak minősülő bódítószert adott át.

A Tatai Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 18 éves tatai lakos ellen.

A nyomozás eddigi adatai alapján a férfi 2018. május és július hónapok között öt személynek – közte három fiatalkorú fiúnak - új pszichoaktív anyagot adott át ellenszolgáltatás fejében.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a nyomozók 2018. november 14-én elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

 

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.