Új pszichoaktív anyaggal visszaélés

2018. 04. 21., szo - 09:23
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök egy helyi és egy mesztegnyői lakost őrizetbe vettek.

A Marcali Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 25 éves és egy 27 éves férfi ellen. Az ügy adatai szerint 2018. április 20-án 14 óra 55 perckor a két férfi a marcali postán egy csomagot vett fel, amikor a rendőrök elfogták őket. Az érkezett küldeményt lefoglalták, ami az előzetes szakértői vélemény szerint új pszichoaktív anyagot tartalmazott. H. Károlyt és O. Zsoltot az egyenruhások bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Marcali Rendőrkapitányságra előállították.

A beszerzett információk alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított személyek ismerettségi körükben terjesztették a tudatmódosító szert, ezért őket új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Az eljárással összefüggésben a rendőrök több helyen is tartottak házkutatást, amelynek során kábítószergyanús növényi törmeléket találtak és foglaltak le, valamint további három személyt kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsítanak megalapozottan.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.