Újabb erőszakoskodót fogtak el a rendőrök

2021. 11. 29., h - 10:52
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon szexuális cselekményre akart kényszeríteni egy nőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság szexuális erőszak kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 30 éves helyi férfival szemben.

A Miskolc, Tampere lépcsősoron gyalogolt hazafelé egy nő 2021. november 9-én 17 óra után, amikor egy akkor még ismeretlen személy hátulról lefogta, a földre teperte és erőszakkal szexuális együttlétre akarta kényszeríteni. A sértett erőteljesen védekezett, közben segítségért kiáltott, így az elkövető abbahagyta cselekményét és elmenekült a helyszínről.

A nő ezek után közvetlenül a rendőrségre ment és megtette a feljelentését.

A rendőrök azonnal megkezdték a támadó azonosítását és felkutatását, akit 2021. november 27-én Debrecenben fogtak el, amelyet követően őrizetbe is vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a dunaújvárosi kettős

A rendőrök 24 órán beül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy dunaújvárosi társasház pincéjéből több értékes tárgyat loptak el.

 

Szélben jött a segítségét

Egy 81 éves nő a nagy szélben elesett Oroszlányon. Az arra haladó járőrök észlelték a földön fekvő nőt, akit orvoshoz, majd otthonába vittek. Az idős asszony lánya egy levelet írt, amiben megköszönte a rendőrség munkáját.