Újabb jelentős drogfogás Tolnában

2020. 12. 07., h - 14:20
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai újabb kábítószer-kereskedőket fogtak el, ezúttal Paks közelében. A dílerek a Baranya megyei Mohácsról érkeztek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrségnek információja volt arra vonatkozóan, hogy egy járműben nagyobb mennyiségű kábítószert szállítanak. Az adatgyűjtést követően 2020. június 12-én a délutáni órákban a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az egyik bonyhádi benzinkúton elfogtak négy férfit, akik összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel.

A rendőrök egy kisbuszban – gyerekjátékok dobozaiból – több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot – marihuánát, valamint metamfetamint és kokaint tartalmazó fehér port – foglaltak le. A drogról később kiderült, hogy azok hatóanyaga meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint kétszeresét.

A szekszárdi rendőrök mind a négy férfit előállították és elszámoltatták. Egy 29 éves pécsi és egy 43 éves komlói lakost jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett kísérletével gyanúsították meg. Az egyik férfinál több mint félmillió forint is volt, melyet munkatársaink szintén lefoglaltak. Az elkövetőket a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Őket a Szekszárdi Járásbíróság 2020. június 15-én letartóztatásba helyezte.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatott vizsgálat során a nyáron történt eset kapcsán a nyomozók látókörébe került egy 31 éves mohácsi férfi is, akit 2020. december 6-án az M6-os autópálya paksi szakaszán levő benzinkúton elfogtak. A rendőrök a helyszínen elfogtak továbbá egy 28 éves – szintén mohácsi – férfit is. A rendőrök lefoglaltak csaknem fél kilónyi kábítószergyanús anyagot, melyből a szakértő előzetesen metamfetamint azonosított.

A rendőrök az elkövetőket gyanúsítottként hallgatták ki jelentős mennyiségű kábítószerre folytatólagosan elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett kísérletének elkövetésével. A rendőrök a vasárnap elfogott férfiakat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.