Újabb kerékpártolvajt fogtak el a megyeszékhelyen

2021. 08. 05., cs - 07:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói kedden este őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki több kerékpárlopással gyanúsítható.

 

Másfél hete tette a bejelentést egy kecskeméti lakos, akinek ellopták az őrizetlenül hagyott kerékpárját az egyik helyi szálloda mellől. A kecskeméti nyomozók azonnal munkához láttak, és a megyeszékhely városrendészeivel közösen elemezni kezdték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelynek eredményeként hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt.

A nyomozás során kiderült, hogy nem csak ez az egy bűncselekmény írható a férfi rovására. A nyári hónapokban másik három kétkerekűt is meglovasított. Több esetben az egyik bevásárlóközpont mellől vitt el bicikliket. Az elkövetési módokban sem válogatott: szinte minden alkalommal a lakatot levágva jutott hozzá a drótszamarakhoz.

A rendőrök 2021. augusztus 3-án 20 óra 40 perckor elfogták a 37 éves kecskeméti férfit, akit kihallgatásán beismerő vallomást tett. Őt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozók azt is megvizsgálják, hogy a gyanúsított elkövetett-e más, hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekményt, illetve volt-e esetleg tettestársa.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.