Újra katalizátortolvajokat fogtak az újpesti rendőrök

2021. 09. 18., szo - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a két férfi hat autó kipufogórendszerét bontotta meg az elmúlt három hónapban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított ismeretlen tettesek ellen, akik 2021. július 16. és szeptember 15. között hat jármű tulajdonosát károsították meg.

A nyomozás adatai szerint az ismeretlen elkövetők először 2021. július 16-án csaptak le egy utcán parkoló autóra. A kipufogórendszerbe már belevágtak, ám megzavarták őket, így üres kézzel távoztak. Az ezt követő további öt alkalommal azonban sikerrel jártak, s a három júliusi és két szeptemberi akciójukkal összesen több mint félmillió forint lopási kárt okoztak. Utolsó lopásukat már Tatabányán követték el.

A fővárosi rendőrök látókörébe egy Zala megyei és egy Komárom-Esztergom megyei férfi került, akiket az újpesti nyomozók 2021. szeptember 15-én Tata és Tatabánya területén fogtak el, majd megtalálták és lefoglalták a bűncselekményekhez használt fűrészt és az egyik lopott katalizátort is.

A két férfit a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol egyrendbeli lopás bűntett kísérlete, valamint ötrendbeli lopás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, valamint őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.