Vádemelési javaslat a biciklitolvajokkal szemben

2020. 08. 26., sze - 11:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök befejezték a nyomozást annak a két férfinek az ügyében, akik több, Dabason és Örkényben elkövetett lopás miatt felelhetnek.

A gyanú szerint a páros 2020. február 1-je és június 10-e között egy örkényi ingatlanba ment be hívatlanul. Átmásztak a kerítésen, majd befeszítették az ajtót, így jutottak be a házba. Alaposan felforgatták, de onnan nem vittek el semmit, majd a házhoz tartozó melléképület ajtaját megemelték, ahonnan egy fűnyíróval és egy kandallóval távoztak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2020. június 7-én délelőtt gyalog sétált ki a dabasi albérletükből a helyi vasútállomásra, ahonnan vonattal akartak tovább utazni. A tárolóban sorakozó biciklik láttán született meg az elhatározás, hogy mindketten kihoznak egy bringát, és két keréken tekernek Örkénybe.

A 32 éves L. György egy piros színű női kerékpárt, míg társa, a 26 éves L. Ferenc egy ezüst színű férfi biciklit választott. A zárakat cserépdarabbal és vascsővel lefeszítették, majd nyeregbe pattantak és távoztak a helyszínről. A két gyanúsított többször is visszajárt ugyanebbe a tárolóba, ahonnan L. György még egy, társa pedig még két bringát tulajdonított el.

A rendőrök elvégezték a szükséges nyomozati cselekményeket, adatokat gyűjtöttek, aminek eredményeképpen azonosították a tolvajokat, végül 2020. június 10-én előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A két férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte, és részletesen vallott az ellopott biciklik hollétéről. A zsaruk több örkényi házban is kutatást tartottak, majd rövid időn belül a kandallót, valamint egy kivételével az összes ellopott kerékpárt lefoglalták, és azokat visszaadták jogos tulajdonosaiknak.

A Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a lopás vétsége miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat az ügyészség részére - mindkét szabadlábon védekező gyanúsítottal tekintetében - vádemelési javaslattal megküldte.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.