Vádemelési javaslat kábítószer-birtoklás miatt

2017. 11. 18., szo - 11:59
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást annak a két férfinak az ügyében, akiknél a Hős utca környékén „biofüvet” és speed-et találtak a rendőrök.

A 37 éves budapesti N. Balázst 2017. április 22-én 10 óra 50 perckor Budapest X. kerületében, a Hős utca környékén igazoltatták a járőrök. A férfi az intézkedés közben zavartan, idegesen viselkedett, ezért gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy kábítószert tart magánál. A rendőrök a férfi ruhájának átvizsgálásakor 0,6 gramm „biofüvet” és 0,83 gramm speed-et találtak, valamint foglaltak le.

N. Balázs a gyanúsítotti kihallgatását követően szabadlábon védekezett, miközben 2017. július 11-én délelőtt egy másik járőrpáros is igazoltatta Budapest VIII. kerületében, a Baross téri trolimegállóban. A férfinál a rendőrök akkor is kábítószert – 1,53 gramm „biofüvet” és egy fecskendőt találtak.

A 24 éves budapesti V. Zsoltot a járőrök 2017. május 2-án délután szintén a Hős utca környékén igazoltatták, amely során a férfi önként átadta a rendőröknek a nála lévő négy, alufóliába csomagolt „biófüvet”, valamint egy abból sodort cigarettát. V. Zsoltnál így összesen 4,58 gramm kábítószer volt.

A rendőrök a két férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a két nyomozást a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.