Vasúti kocsikra és épületekre graffitizett

2021. 08. 16., h - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 31 éves férfi „hobbijának” hódolva vasúti kocsikra és épületekre készítette el alkotásait. A debreceni nyomozók befejezték a nyomozást.

A debreceni rendőrök 2020. május 9-én indítottak nyomozást egy rongálás kapcsán, ami a helyi vasútállomáson történt. Az akkor még ismeretlen férfi épp egy vasúti kocsira rajzolt festékszóróval, amikor a biztonsági őrök megzavarták. Munkáját így kénytelen volt félbehagyni, és elmenekült a helyszínről.

A rendőrök kevés nyomból kényszerültek dolgozni, de kitartó munkájuk meghozta az eredményt. Ez év elején a látókörükbe került egy helyi férfi, akit nemcsak a vasúti kocsik rongálásával, hanem több debreceni falfirkával is kapcsolatba lehetett hozni. Otthonában 2021. március 23-án tartottak kutatást, és több festékszóró sprayt, valamint az elkövetésekhez használt egyéb eszközöket foglaltak le. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, majd több olyan helyszínt is megmutatott a nyomozóknak, ahol korábban otthagyta a névjegyét.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyolcrendbeli rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.