Veréssel fenyegette meg

2019. 02. 18., h - 14:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított készpénzt követelt a sértettől. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 21 éves férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. október 20-án hajnalban arról, hogy Debrecenben, a Petőfi téren kirabolták. A rendőrök a helyszínre mentek és perceken belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható bagaméri lakost. J. Ferencet az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A nyomozás adatai szerint a 25 éves gyanúsított odament a sértetthez és megfenyegette, hogy ha nem ad neki pénzt, akkor megveri. A fenyegetés hatására a férfi 4000 forintot adott át a gyanúsítottnak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a férfival szemben. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.