Veszélyes manővereket csinált, pedig jogosítványa sem volt

2019. 02. 14., cs - 12:26
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltotta a Miskolci Rendőrkapitányság a vezetéstől azt a sofőrt, aki úgy közlekedett autójával, hogy egymás után több súlyos szabálysértést is elkövetett.

Egy sajókeresztúri férfi 2019. február 13-án 13 óra 35 perckor, a 3-as főúton a kistokaji elágazásnál lévő lámpás kereszteződés előtt úgy közlekedett autójával, hogy átlépte a záróvonalat és a kanyarodó sávból gyalogátkelőhelyen előzte ki a kocsisort. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.

A hatóság - a még aznap meghozott - első fokú határozatában, a jogosítvánnyal sem rendelkező 24 éves férfit tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Mindannyiunk közös érdeke úgy közlekedni, hogy kerüljük a felesleges és kockázatos manővereket, a szabálykövető magatartást tanúsítva kevesebben sérüljenek meg vagy veszítsék életüket az utakon.

 

... hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.