Viráglopásra szakosodtak

2017. 07. 19., sze - 13:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol három tiszakürti lakossal szemben, akik húsznál is több csongrádi és cibakházi ingatlanból loptak virágokat és dísztárgyakat.

A gyanú szerint a 45 éves asszony, valamint a 46 és a 24 éves férfi 2017 márciusától, két hónapon át huszonegy ház előkertjéből, valamint udvarából cserepes növényeket és dísztárgyakat loptak el. A gyanúsítottak a zsákmányukkal saját otthonukat díszítették. Az adatgyűjtést követően a csongrádi nyomozók megállapították a tolvajok személyazonosságát és a rendőrkapitányságra előállították őket. A feltételezett elkövetők a bűncselekmények elkövetését elismerték. Ellenük lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.