Vitából verekedés

2020. 04. 03., p - 21:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a debreceni garázdaság vizsgálatát.

Telefonon kért segítséget egy nő a rendőröktől 2019. január 17-én 17 óra 30 perc körül, és elmondta, hogy Debrecenben, a Kuvik utcában többen összeverekedtek.

Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol meghallgatták a bejelentőt, valamint adatot gyűjtöttek, és megállapították, hogy három férfi vitatkozott.

A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra előállították a két debreceni és egy hajdúhadházi lakost.

A nyomozók kihallgatták a 25, 29 és 30 éves férfiakat, akik elmondták, hogy italozás közben vesztek össze, amely verekedésig fajult, miközben egyikőjük még egy kést is elővett.

A Debreceni Rendőrkapitányság a csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.