Vonaton akartak rabolni

2020. 03. 15., v - 09:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök mindkét támadót őrizetbe vették.

A Balassagyarmatról Aszódra közlekedő személyvonaton akart pénzt szerezni 2020. március 10-én az a két fiatalkorú, akik megszólítottak egy egyedül ülő utast. Hiába kapták felszólításaikra válaszul, hogy nincs pénze, nem érték be ennyivel. Egyikük egyre jobban felhúzta magát a neki nem tetsző feleleteken és kétszer megütötte a férfit, aki a vonatvezetőtől kért segítséget. Mire a rendőrök az acsai vasútállomáson megálló szerelvényhez értek a két fiatal leszállt és elmenekült. A sértett könnyű sérüléssel úszta meg a támadást.

A váci nyomozók az egyik 16 éves fiút másnap elfogták, őrizetbe vették, rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene, azóta a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét.

Társát, egy szintén 16 éves fiút 2020. március 12-én este a Nógrád megyei Endrefalváról állították elő a szécsényi járőrök. Az eddigi adatok szerint ő ütötte meg a sértettet. A fiút, aki ellen jelenleg több büntetőeljárás is folyik most rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.