Zsákban hordta el a tujákat

2018. 07. 02., h - 15:07
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, most vádemelést javasolnak ellene.

A Nagykátai Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 43 éves tápiószelei férfi ellen.  

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. június 9-én délután egy Tápiószelén lévő kertészet területére a kerítést átmászva bement, majd ott nyolc darab tiszafát ásott ki a földből egy kapával, amelyet a lopást elősegítendő vitt magával előzőleg. A növényeket ezután a szintén magával vitt zsákba rejtette és a helyszínről távozott.

"

"

A sértett bejelentését követően a nagykátai rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit az eljárás során gyanúsítottként hallgattak ki.    

Az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezték, majd a keletkezett iratokat a Nagykátai Járási Ügyészség részére küldték meg vádemelési javaslattal.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.