A Tisza őrzője

2020. 06. 03., sze - 14:56
Zsaru Magazin

Vannak zsaruk, akik képesek éveket leélni úgy, hogy egyszer sem mennek nyáron szabadságra. Akik úgy kelnek, fekszenek, hogy centire tudják a rájuk bízott, 600 kilométernyi folyó vízállását.

Az élővilágára, a növényekre, állatokra pedig úgy tekintenek, mint lehetséges sértettekre, akik elmondani sem tudják, ha bántják őket. Busi László, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (TVRK) parancsnoka vezeti ezeket a zsarukat.

.

Az ezredes, akit nemrég Rendészeti és Közbiztonsági Díjjal tüntetett ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, kicsi kora óta a folyó közelében él.

– Tiszai gyerek vagyok, itt születtem Szolnokon, itt nőttem fel. A házunktól egy kilométerre volt a folyó – mondja, amikor felidézi a gyerekkori élményt, ami az egész életére nézve meghatározó volt. – 6 éves koromtól az utcabeli gyerekekkel és az unokabátyámmal együtt a Holt-Tiszában fürödtünk, horgásztunk, vagy épp télen a befagyott folyón csúszkáltunk. Minden szabadidőnket a víznél töltöttük. Pont a napokban gondoltam arra, hogy történt valami 7 éves koromban, ami már talán jel volt, hogy olyan foglalkozásom lesz egyszer, amivel segíteni fogom az embereket. ­Nyár volt, lent voltunk a többi gyerekkel az élővízen. Azt játszottuk, hogy próbáltunk mindig beljebb és beljebb úszkálni. Mindig ellöktük magunkat, aztán letettük a lábunkat. Egyik pillanatról a másikra az egyik kis barátomat elvitte a víz. Nem tudott úszni, nem kiabált, csak kapálózott. Akkor még nem mondta senki nekem, hogy a fuldokló ember mindig így viselkedik. Mit tudtam tenni? Gyorsan kifutottam a partra. Találtam egy hosszú uszadék fát, amivel odaszaladtam a pajtásomhoz, benyújtottam neki, és a társaimmal együtt közösen kihúztuk őt a partra. Énbennem meg sem fordult, hogy talán az életét mentettük meg ennek a fiúnak. Most így, felnőtt fejjel értettem csak meg.

.

– Ezek szerint kicsi kora óta képes hideg fejjel gondolkodni éles helyzetben?

– Igen. Nekem ez megmaradt azóta is. Mikor más összeomlik, én olyankor találok magamra. Nagyon reális, racionális tudok lenni. Árvizek kapcsán is, amikor hirtelen kell felelős döntéseket hozni. Például más hatóságokkal egyeztetni, hogy melyik hajót milyen irányban, milyen mentési célzattal, időszámvetéssel, milyen utakon, hogyan lehet a leggyorsabban odavinni.

– A 2000-es nagy árvíz idején is a vízirendészetnél dolgozott?

.

– 1996 óta dolgozom a rendőrkapitányságon. 2000-ben még nem én voltam a kapitány, de ettől függetlenül a védekezésben aktívan részt vettem. Annyit hozzá kell tenni, hogy Szolnokon sokkal könnyebb védekezni árvíz esetén, mint odafönt, Vásárosnaménynál, mert itt van idő felkészülni az ide zúduló vízre. Ki lehet számolni, mikor milyen vízállás lesz, utána meg a Jóistenre bízni, hogy bírja-e a gát.

– Emlékszem, éjjel-nappal mentették az embereket és a bajba jutott állatokat.

– Igen. Ha valaki bajba került, rögtön minket riasztottak, mentünk a hajóinkkal. Először az embereket mentettük, utána pedig azokat az értékeket, amiket ők fontosnak tartottak. Volt olyan, hogy a mama azt mondta, neki a legfontosabb a sparheltje. Tehát nem a szekrényt, hanem a sparheltet kellett vinni, mert egyébként nem jött volna el velünk a tanyáról.

– Mindennél fontosabb, hogy értsék a tanyasi ember gondolkodását is ezekben a megterhelő élethelyzetekben?

– Pontosan. Előfordult, hogy hirtelen jött az árvíz, és több száz birka kint rekedt a legelőn. Kicsit felelőtlen volt a juhász is, aki tehetetlen volt, mert az életösztön a magaslat irányába vitte az állatokat. El lehet képzelni. Mindenhol víz, több száz birka egy kis dombon állt összeverődve. Élelmük már nem volt, ha nem segítünk, ott pusztultak volna el. Tudtuk, hogy ezt a sok állatot nem lehet csónakkal, hajóval kihozni. Elkértük a kompot, amit hét hajóval toltunk be a dombhoz. Három fordulóval tudtuk a birkákat a juhász segítségével – hiszen őt ismerték, rá „hallgattak” – kimenekíteni. De nagyon sok vadállatot is mentettünk már. Megérinti az embert, hogy ezek a vadállatok, őzek, vadmalacok, akik elvileg ösztönösen félnek az embertől, hogyan viselkednek. A víz hirtelen körbezárja őket, egy idő után elfáradnak. Mégis, amikor a közvetlen közelükbe érünk, nem támadnak. Egyszerűen érzik, hogy segíteni akarunk rajtuk. Olyan nyugodtan ültek sorban a malacok a csónak aljában, mellettük pedig az őzgida, akit megkötni sem kellett. Fel nem merült, hogy bántsák egymást. Kiértünk a partra, fáradtak voltak, reszkettek. Segítettünk nekik a kiszállásnál. Utána a vadásztársaság tagjai gondoskodtak róluk.

.

– Úgy kel, fekszik, hogy mindig nézi a víz­állást?

– Igen, mindennap. A Tisza egész szakasza a rendőrkapitánysághoz tartozik, Tiszabecstől Szegedig. Hét megyében dolgozunk öt őrssel és 17 székhellyel. A körzeti megbízottaink, a hajóink, az autóink 30 kilométerenként szinte mindenhol megtalálhatók. Majdnem 600 kilométer hosszú a folyó, a Tisza-tó maga pedig öt Velencei-tó nagyságú terület. Mindenkinek, aki a rendőrkapitányságon dolgozik, természetes, hogy nem nyáron nyaral, hanem tavasszal és ősszel. Mi ezt megszoktuk a kollegákkal, nálunk nincs is soha morgás emiatt.

– Még csak lemondásként sem éli ezt meg?

– A fiamék szokták mondani, hogy „apa, neked nagyon jó, mert a hobbid a munkád”. Nekem öröm minden nap, amit a rendőrkapitányságon töltök, vagy kint, területen. Hozzáteszem, azt szoktam mindig mondani, hogy míg az összes többi rendőr kék, mi kicsit zöldebbek vagyunk. Nekünk az ide vonatkozó jogszabályok, akár a bűnügyi hatáskörünk is, kifejezetten a Tisza-tó természeti kincseinek védelmét írja elő. A természet- és a környezetvédelem, a halak, a víz, az élővilág védelme szerves része a hivatásunknak. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a víz, az állatok, a növények sértettként nem tudnak föllépni. Az ember tud panaszt tenni. A fák nem tudnak szólni, hogy „kérem szépen, engem bántanak, engem szennyeznek!”. Nekünk ezért sokkal nehezebb a dolgunk, több a feladatunk, mert azt is észre kell venni, hogy szólni akar nekünk a természet. A természetben elkövetett jogsértést feltárni, észrevenni sokszor jóval nehezebb, mint a megszokott eljárásokat lefolytatni. És akkor nem beszéltem még arról, hogy hány embernek az élete van esetenként ránk bízva, akit mi mentünk ki a vízből. Rengetegszer előfordul, hogy valaki kiszáll a csónakból, rosszul lép, megbillen, beüti a fejét a csónak szélébe, és elmerül. Nemrég a kollegám tíz méterre volt egy férfitól, amikor ilyen történt. Épp a haját tudta megfogni az embernek, aki beleesett a 3 fokos vízbe. Vagy tessék elképzelni! Novemberben hárman horgásznak csónakkal. Az egyik feláll, mindenki beleborul a vízbe. Megint 3 fokos vízről beszélek, két perc alatt kihűl a testük, és mindenki meghal. Mit ad Isten?! Ott van az egyik kikötő végénél a hajónk. Látja a rendőr kollégám, hogy beborult a három ember. Mi mentettük ki mind a hármat a vízből. Csak 2019-ben 82 olyan beavatkozásunk volt, amikor szinte közvetlenül életveszélyből mentettünk. Voltak, akik például eltévedtek a ködben, és már kihűlve hoztuk ki őket a Tisza-tó eldugott helyeiről.

.

– A Tisza mellett élő emberek többsége tudja, hogy nagyon tisztelni kell a folyót.

– Így van. Éppen szoktam a balatoni kapitány úrnak mondani, hogy „könnyű nektek, ti kinéztek a partról, és látjátok, hogy elborult a vitorlás, és tudjátok hova kell menni. Nálunk nem ilyen egyszerű, a Tisza-tó tele van nádassal, szigettel, tuskóval, mindennel, és én csak egy GPS-koordinátát tudok, ha tudok.” Nagyon megmaradt bennem egy, a kiskörei vízlépcsőnél, Magyarország legnagyobb vízerőművénél történt szerencsétlenség. Akciót szerveztünk a Tisza-tóra, bent ültünk a kiskörei irodában, éppen az eligazítás közepénél tartottunk, amikor az őrsparancsnokot hívták, hogy négy ember sodródik a zsiliptáblákhoz. Ennyi volt az üzenet. Mi tudtuk, ha bent vannak a tiltott zónában, ott olyan szívóhatás van, hogy pillanatok alatt beszippantja a négy embert a zsilip, és a túloldalán összetörve találjuk majd meg a testüket. Nem kellett vezetői utasítást adni, mindenki szaladt ki. A hajóink ott voltak szerencsére a kikötőnkben, tíz méterre a zsiliptől. Onnan indultunk. Mindenki tudta, mi a dolga. Engedték a hajókötelet, a másik indította a motort, és mentek két hajóval menteni a bent sodródó embereket. Kiderült, hogy egy német iskoláscsoport jött Tiszafüredről lefelé, és le akartak zsilipelni. De egy erős szél befújta a két kenut két-két emberrel a tiltott területre. Ráadásul az egyik fel is borult már, a másik kenut viszont hatalmas erővel húzta a zsilip szívása magához. Mind a négy fiatalt sikerült bevennünk a csónakba. A két kenut nem, azokat leszippantotta a turbina. A mentőhajónkon egy 150 lóerős motor van, ami olyan, mint az autóban a Porsche motor. Olyan erős volt a szívóhatás, hogy a kollégáim teljes gázzal alig bírtak kijönni a tiltott területről. Utána lementünk gyalog a vízlépcső másik oldalára, és megmutattuk a kimentett iskolásoknak és a kísérő tanárnak a 12 méteres szintkülönbséget. Akkor már ott voltak az összetört kenuik is. Félméteres darabokra aprította össze őket az erőmű. Volt nagy sírás, amikor a gyerekekben tudatosult, hogy milyen halált haltak volna, ha nem mentjük ki őket. Nagyon megköszönték, hogy segítettünk. Egy hónap múlva a német konzul akkora köszönőlevelet írt nekünk… Ezekért az élményekért érdemes dolgozni – mondja tele érzelemmel.

– Rengeteg költőt, festőt megihletett a Tisza. Akinek ilyen mélyen egybeforr az élete a folyóval, a verssorok nap mint nap az eszébe juthatnak?

– Nem téved. A népdalok ugyanúgy, mint Petőfi vagy Juhász Gyula sorai ott vannak a fejemben. De nekem az is nagyon kedves emlék, amikor már kapitányként kiírtunk egy rajzpályázatot. A gyerekek pedig címet adtak az alkotásaiknak. Az egyik rajz azt a címet kapta, hogy a Tisza őrzői. Megmondom őszintén, ezt a jelzőt, ha nem hivatalos előadást tartok, mindig használom. Azt gondolom, hogy a pályázó kisiskolás nagyon jól megérezte, hogy ezek az emberek, a Tiszánál dolgozó rendőrök nem mások, mint a Tisza őrzői. Nem mellesleg jogszabályokban is úgy fogalmazzák meg a feladatunkat, ahogy ezt ebben a címben a pályázó kisgyerek megérezte és a rajzában is megjelenítette.

– Sokszor nagyon megindító lehet mindaz, ami mindennapi munkájának a része. Volt olyan helyzet, amit megkönnyezett?

– Utólag talán. Akkor, amikor menteni kell, az érzelmek kikapcsolódnak vagy felülíródnak. A fáradtságot sem érezzük olyankor. Menni kell, mert még van teendő. Utólag igen. Előfordul.      

P. GÁL JUDIT

FOTÓ:  MAROSFALVI PÉTER, BUSI LÁSZLÓ

 

.

BUSI LÁSZLÓ EZREDES,

A TVRK VEZETŐJE

1993–1996 vízi- és légirendész

1996 óta a Tiszai Vízirendészeti

Rendőrkapitányságon dolgozik

2001–2007 igazgatásrendészeti,

majd víziközlekedési osztályvezető

2007 óta rendőrkapitány

Elismerések:

2014 Címzetes főiskolai docens

a Szolnoki Főiskolán

2014 A Tisza-tavi Horgászatért miniszteri díj

2019 A Tisza-tavi Régióért díj

2020 Rendészeti és Közbiztonsági Díj

Hobbija: történelmi könyvek, fotózás

Család: két felnőtt fia van, egyikük rendőr, a másik vízépítő mérnök


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a tolvaj

Egy csongrádi tanyáról kerti munkavégzéshez szükséges gépeket és más használati tárgyat lopott egy felgyői férfi. Az ügyben nyomozás indult.

 

Letartóztatásban

További sértettek jelentkeztek, akiket szintén átvert egy debreceni férfi. A nyomozók őrizetbe vették, a törvényszék elrendelte a letartóztatását. 110-ről 203 millió forintra nőtt a kicsalt pénzösszeg.