Díjkitűzés: 250 ezer forint a nyomravezetőnek

2018. 07. 23., h - 13:34
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy Békés megyében, Gerendáson történt közlekedési baleset körülményeinek tisztázásához.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 04010/889/2018. bü. számon büntetőeljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség és más bűncselekmény elkövetésnek gyanúja miatt egy Gerendáson történt baleset ügyében. A település belterületén, a Rákóczi utca 9. szám előtt 2018. július 16-án, 19 óra és 2018. július 17-én, 0 óra 5 perc között ismeretlen tettes az általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel - eddig tisztázatlan körülmények között - elütött egy gyalogos férfit, majd a baleset helyszínét segítségnyújtás nélkül elhagyta. A baleset következtében megsérült férfi a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 250.000 (kétszázötvenezer) forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során a rendőrséggel ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés annak nyilvános visszavonásáig érvényes, a visszavonás közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Kérjük, hogy aki a bűncselekménnyel, a járművel vagy annak vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/66/523-700-as telefonszámon, vagy a 112-es segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06/80/555-111-es számán. Mindhárom elérhetőségen a nap 24 órájában fogadják a hívásokat. Személyesen is lehet bejelentést tenni a Békéscsabai Rendőrkapitányság (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3. szám) Közlekedésrendészeti Osztályán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Baleset az M0-ás autóúton

Az M5-ös autópálya irányába tartó oldalon, a 26. kilométernél egy teherautó és egy személyautó ütközött össze.

 

Marihuána a kertben

Három férfi ellen indult eljárás, akik egy makói ingatlanban indiai kendert termesztettek.