Díjkitűzés visszavonása

2017. 08. 03., cs - 13:06
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 06010/2967/2017. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.

A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán rablás bűntettének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, a 06010/2967/2017. bűnügyi számon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a feltételezett elkövető 2017. június 27-én, 13 óra körül Szegeden, az egyik társasház lépcsőházában hátulról, a nyakánál fogva a falhoz nyomott egy nőt. Ezt követően letépte a nyakában viselt láncot. A támadó az áldozat táskáját is el akarta venni, de a dulakodás során a sértett a férfit megrúgta és az arcát megkarmolta, ezért a rabló végül üres kézzel távozott a helyszínről.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fenti eljárásban 200.000,- forint, azaz kettőszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelyet ezúton visszavon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.