Díjkitűzés visszavonása

2018. 02. 01., cs - 16:31
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 05090/1472/2011. bűnügyi szám alatt folytatott eljárásban visszavonta egy Tiszalúcon történt rablás kapcsán kitűzött nyomravezetői díjat.

A Szerencsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, akik 2011. december 3-án 20 óra és 22 óra között behatoltak egy tiszalúci lakásba, ahol az otthonában tartózkodó sértettet bántalmazták, majd eltulajdonították tőle a bankkártyáját, a készpénzét és az ékszereit.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőrfőkapitánya 2011. december 21-én 300.000, azaz háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a kitűzött nyomravezetői díjat 2018. január 18-án visszavonta, tekintettel arra, hogy annak fenntartása a továbbiakban nem indokolt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.