Díjkitűzés visszavonása

2021. 08. 17., k - 13:45
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több elfogatóparancs is érvényben volt az ellen a férfi ellen, akit a hatóságok Nagy-Britanniában elfogtak.

A Tatabányai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 2017. október 17-én kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki egy 27 éves férfi ellen, mivel a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg. Ellene 2017. december 19-én európai, majd 2018. október 18-án nemzetközi elfogatóparancsot rendelt el a Tatabányai Törvényszék. További elfogatóparancsok voltak még érvényben új pszichoaktív anyaggal visszaélés, kábítószer birtoklása vétség és testi sértés bűntett elkövetése miatt is.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fenti eljárásban 300.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelyet – tekintettel arra, hogy az elkövetőt elfogták– ezúton visszavon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.