Baleset szemtanúit keressük

2021. 02. 09., k - 11:37
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a 19080/38/2021. bűnügyi számon folytat nyomozást közúti veszélyeztetés bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

Az eljárás eddigi adatai szerint 2021. február 6-án, 10 óra 20 perckor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, szürke/grafitszürke színű, Mercedes gyártmányú – kombi - személygépkocsival közlekedett a 710-es számú főúton, az M7-es autópálya felől Balatonfűzfő irányába. A sűrű köd ellenére a papkeszi körforgalomhoz vezető egyenes szakaszon (a főút 5. kilométerszelvényénél) az előtte haladó autók előzésébe kezdett, ennek során egy vele szemben szabályosan közlekedő - a képen látható Volkswagen - személygépkocsit hirtelen irányváltoztatásra kényszerített, így az az ütközés elkerülése miatt előbb egy közlekedési táblának hajtott, majd a vízelvezető árokba sodródott, személyi sérülés nem történt.

baleset

A rendőrség azon szemtanúk jelentkezését várja, akik a fenti eseményt látták, esetleg arról felvételt készítettek, illetve a balesettel kapcsolatban bármiféle érdemleges információval rendelkeznek.

A szemtanú jelentkezhet a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon személyesen (Balatonalmádi, Hadak útja 4-6.) vagy hívja a 06-88-593-920-as telefonszámot a 4518-as melléket kérve, illetve névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. 

A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

baleset

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.