Cipőboltból loptak, a győri nyomozók keresik őket

2020. 06. 28., v - 05:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság a 08010/2194/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, a képeken látható két ismeretlen férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020. június 17-én 16 óra 53 perckor, Győrben, egy bevásárlóközpont üzletéből elloptak három pár cipőt.

..

Az elkövetőkről a cipőbolt biztonsági kamerái felvételt készítettek.

Rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.