Drága parfümöket loptak

2021. 11. 12., p - 11:12
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök négy személy azonosításában kérik a lakosság segítségét.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 10040/797/2021. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A jelenlegi adatok alapján három férfi és egy nő 2021. november 10-én 14 óra 30 perc körül egy hatvani üzletből parfümöket tulajdonított el, több százezer forint értékben.

.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható négy személy közül bármelyiket felismeri, továbbá a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy tegyen bejelentést a 06/36-522-111-es szám 4223-as mellékén, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.