Felismeri őket?

2018. 04. 22., v - 08:43
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy egri irodából loptak.

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 10010/595/2018. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A gyanú szerint a képeken látható személyek 2018. március 21-én 13 óra körül egy egri irodába besurranva az ott elhelyezett táskából eltulajdonítottak egy pénztárcát, a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal.

A rendőrség kéri, hogy aki a két nőt felismeri, jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy tegyen bejelentést a 06/36-522-111-es szám 1182-es mellékén, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán.

fotó

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.