Halálos baleset szemtanúit keressük

2018. 11. 18., v - 19:07
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teherautó ütött el egy gyalogost Pécsett. Jelentkezzen, aki látta a balesetet!

A Pécsi Rendőrkapitányság 02010/3856/2018. bűnügyi számon halálos közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 9-én 7 óra 15 perckor egy fehér színű, Renault Master típusú tehergépkocsi vezetője Pécsett, a Szilágyi Dezső utcában haladt hátramenetben járművével a Nagyvárad utca irányába. Tolatása közben elütött egy gyalogosan közlekedő nőt, aki ennek következtében elesett, és a jármű alá került. A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol pár órával később belehalt sérüléseibe.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (h-cs: 8 - 16; p: 8 - 13) a Pécsi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.