Idős férfit sodort el egy személygépkocsi vezetője Nyíregyházán

2019. 09. 18., sze - 08:35
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/3226/2019. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen járművezető az általa vezetett homok színű, Honda típusú személygépkocsival közlekedett 2019. augusztus 23-án 10 óra 30 perckor Nyíregyháza, Kemecsei úton, a Sóstói út felől Nagyhalász irányába. Haladása során a Kemecsei út 156. szám előtti útszakaszon eddig tisztázatlan forgalmi okból a buszmegállónál lehaladt a jobb oldali útpadkára, és ott továbbhaladva nekiütközött egy autóbuszra váró 70 éves nyíregyházi férfi lábának, aki ennek következtében a vízelvezető árokba esve könnyű sérülést szenvedett. A balesetet követően az ismeretlen járművezető megállás, és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül tovább közlekedett Nagyhalász irányába. 

A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.