Kerékpárt lopott, keressük a feltételezett elkövetőt

2021. 04. 20., k - 13:41
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 07010/535/2021. bűnügyi számon dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen személlyel szemben.

A nyomozás adatai szerint az elkövető 2021. február 25-én 16 óra és 2021. február 26-án 10 óra 39 perc között Székesfehérváron, a Béke tér 5-7. szám alatt található vasútállomás előtti füves területen kialakított kerékpártárolóhoz lakatolt kerékpárt a zárral együtt eltulajdonította, majd saját kerékpárjával –amivel érkezett- és a sértett kerékpárjával együtt, a helyszínről a Deák Ferenc utca irányába távozott. Az eltulajdonított kerékpár montain bike típusú, Genesis márkájú. A feltételezett elkövetőről kamerafelvétel készült, amely alapján feltehetőleg férfi, aki szürke-fehér "kockás" hosszú ujjú felsőt, sötét nadrágot, sötét sapkát viselt, valamint derék táskát és sötét hátitáskát hordott. Megközelítőleg 25-60 év közötti, vélhetően 100 kg feletti, erős testalkattal rendelkező férfi.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, személyazonossága, tartózkodási helye vonatkozásában,  vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Segítségüket előre is köszönjük!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.