Keressük a képen látható férfit

2018. 05. 29., k - 12:43
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen férfi azonosításához.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13090/494/2018. bűnügyi számon folytat nyomozást jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló  adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. május 3-án 13 óra 15 perc és 13 óra 30 perc között Budakalász, Fácán utca és Kőbányai utca kereszteződésénél egy magánterületen leparkolt IBT-034 forgalmi rendszámú, szürke színű, Peugeot 307 típusú személygépkocsit a hozzá tartozó indítókulccsal beindította, majd azzal ismeretlen helyre távozott.

A feltételezett elkövetőről egy térfigyelő kamera felvételt készített.

"

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható ismeretlen férfit felismeri, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa Gy. út 6/A. szám) vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Teljes útlezárás a 43-as főúton

Baleset miatt teljes az útlezárás a 43-as főút 6-os kilométerszelvényében, Szeged-Szőregen. A forgalmat a rendőrök a főút melletti szervizútra terelik.

 

Három embercsempész ellen indult eljárás

Egy szerb, egy bosnyák és egy szlovák állampolgárságú férfi ellen embercsempészés miatt indult eljárás Csongrád megyében. Nyolc bangladesi férfit szállítottak.

 

Szemébe sütött a nap

A Paksi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte a vizsgálatát annak a 70 éves bölcskei férfinak az ügyében, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás.

 

Három körözés volt ellene érvényben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály munkatársai rövid előkészület után, egy szervezett akció keretében Pécsen, búvóhelye közelében fogták el azt a férfit, aki a vérfertőzés miatt jogerősen kiszabott börtönbüntetésének letöltését nem kezdte meg.

 

Négy határsértő Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Kiszombornál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.