Közúti veszélyeztetés miatt keressük

2019. 10. 22., k - 11:11
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/3738/2019 bűnügyi számon közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy eddig ismeretlen járművezető az általa vezetett Volkswagen Transporter típusú tehergépkocsival közlekedett 2019. szeptember 30-án 19 óra 20 perc körül a 403-as számú főúton a 4-es számú főút irányából az M3-as autópálya irányába. Az ismeretlen gépkocsivezető a 403-as számú főút Nyírtúra, Táncsics Mihály utca kereszteződését elhagyva, egy előtte haladó Fiat típusú tehergépkocsi előzésébe kezdett, majd mellé érve ráhúzta a gépkocsija kormányát, így a Fiat ennek következtében irányváltoztatásra kényszerült. A manőver közben a két jármű visszapillantó tükre összeért.

A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívó számon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában bárki bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán is. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.