Letörte a félsorompót

2018. 04. 19., cs - 09:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt 14010/468/2018. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. április 14-én 16 óra és 17 óra között Sántos külterületén a 66-os számú főút és a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal kereszteződésében ismeretlen tettes letörte a félsorompót, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.