Lopás miatt keressük őket

2021. 12. 03., p - 07:42
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik három férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy hét pár lábbelit tulajdonítottak el egy szegedi cipőboltból.

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/3473/2021. bűnügyi számon lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A feljelentés szerint a férfiak 2021. november 4-én 13 óra, valamint november 6-án szintén 13 óra körüli időben egy áruházi cipőboltból elloptak hét pár lábbelit, több mint 100 ezer forint értékben. Az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített a feltételezett elkövetőkről.

12

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitánysága 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívó telefonszámon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a dunaújvárosi kettős

A rendőrök 24 órán beül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy dunaújvárosi társasház pincéjéből több értékes tárgyat loptak el.

 

Szélben jött a segítségét

Egy 81 éves nő a nagy szélben elesett Oroszlányon. Az arra haladó járőrök észlelték a földön fekvő nőt, akit orvoshoz, majd otthonába vittek. Az idős asszony lánya egy levelet írt, amiben megköszönte a rendőrség munkáját.