Mobiltelefont lopott, keressük

2020. 11. 21., szo - 06:42
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/4204/2020. bűnügyi számon nyomozást rendelt el ismeretlen tettessel szemben lopás vétsége miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2020. november 5-én 12 óra körül az egyik győri bevásárlóközpont telefonos szaküzletéből ellopott egy mobiltelefont a benne lévő SIM kártyával együtt.

Az üzlet kamerája felvételt készített a feltételezett elkövetőről.

1

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A piros hiába tilos?!

A miskolci rendőröknek három órán belül nyolc olyan esetben kellett intézkedniük, amikor a járművezetők a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére is továbbhaladtak.

 

Négy őzike is elhullott a balesetekben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai az elmúlt 24 órában négy esetben intézkedtek az illetékességi területükön történt vadelütések kapcsán.

 

Baleset szemtanúit keressük

A kiskunfélegyházi rendőrök a lakosság segítségét kérik a baleset körülményeinek tisztázása érdekében.