Segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt

2019. 03. 01., p - 12:57
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/744/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat büntetőeljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen járművezető az általa vezetett fehér színű, zárt kocsiszekrényű, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú tehergépkocsival közlekedett 2019. február 24-én 12 óra 45 perc és 13 óra 45 perc közötti időben a 41-es számú főúton, Apagy felől Napkor irányába. Haladása során a 12-es kilométernél az „Előzni tilos” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva szabálytalanul előzésbe kezdett úgy, hogy vele szemben közlekedett egy másik gépjármű. A személygépkocsit vezető 59 éves napkori nő, hogy az ütközést elkerülje, jobbra kormányozta járművét, amitől a jobb oldali útárokba sodródott, majd egy fának ütközött. A baleset következtében az 59 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen járművezető a balesetet követően a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül tovább közlekedett Nyíregyháza irányába.

A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.