Segítségnyújtást elmulasztó sofőrt keresünk

2019. 06. 12., sze - 15:20
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a lakosság segítségét kéri.

 

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 03050/244/2019. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. június 9-én 22 óra 50 perc körül a Petőfiszállás külterületén található, szám nélküli úton közlekedett egy ismeretlen sofőr egy ismeretlen típusú és hatósági jelzésű autóval a település irányába. A jelenlegi adatok alapján haladása során egy balra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, melynek következtében az autó visszapillantó tükre megütötte a szemből érkező kerékpárost, aki ettől elesett. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a 16 éves biciklis könnyű sérülést szenvedett.

Az autós a baleset helyszínén nem állt meg, adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.

 

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a balesetben részes járművel és annak vezetőjével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon. A tanúk névtelenségük megőrzése mellett tehetnek bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a körúton

Egy kapualjban fekvő férfitől vették el a pénzét és a mobiltelefonját Budapesten.

 

Csak egy magánvélemény

Minden szakmaiságot nélkülöznek a nepszava.hu oldalon 2019. június 17-én „Nem létező migránsinvázióra Potemkin-védelem a válasz a határszélen” című cikk állításai.

 

Baleset a 81-es számú főúton

Sárkeresztes térségében két gépjármű ütközött össze, ezért félpályás forgalomkorlátozás van érvényben.

 

Öt perc alatt elfogták

Az őrizet ideje alatt bíróság elé állhat a kifosztással gyanúsított tiszakécskei férfi.