Sportruházatot loptak

2021. 06. 08., k - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi nyomozók keresik a felvételen látható nőket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága 01060/726/2021. bűnügyi számon lopás vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint két nő 2021. május 31-én 15 óra 30 perc és 16 óra 44 perc között egy VI. kerületi sportáruházban 8 ruhaneműt vitt be a próbafülkébe, ahol kivágták belőlük az áruvédelmi eszközöket, majd fizetés nélkül távoztak.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőket felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.