Táskával a kezében elszaladt

2017. 06. 19., h - 16:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök keresik azt a férfit, aki Pesterzsébeten ellopott egy táskát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/983/2017. bűnügyi számon nyomozást folytat lopás vétség miatt ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2017. május 21-én 10 óra 30 perc körül a Budapest XX., Jókai Mór utcában odalépett egy nőhöz és kezéből kikapta gurulós táskáját, majd elszaladt a helyszínről.

A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök keresik a grafikán szereplő férfit, aki 25-30 év körüli, körülbelül 168 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor világos inget és rövidebb szárú halásznadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, valamint a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.