Szeretteinkre emlékezünk

2020. 10. 30., p - 10:06
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Rendőrkapitányság is készül a Mindenszentekre és Halottak napjára.

Mindenszentek és a Halottak napja alkalmából szeretteinkre emlékezünk. Mindazokra, akik sajnos már nem lehetnek velünk. Ebben az időszakban vannak, akik mindössze a közeli temetőbe gyalogolnak ki, a legtöbben ugyanakkor autóba ülnek, s az ország távolabbi részeibe is elutaznak azért, hogy leróják kegyeletüket, s elhelyezzék a megemlékezés és a szeretet virágait. A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmának és a közúti forgalom zavartalanságának biztosítására.

A temetők környékén egyaránt fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők, mely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a közlekedési szabályok megsértői ellen is fellépnek. A segítő, vigyázó jelenlétet csakúgy, mint az elmúlt években idén is a polgárőrökkel együttműködve biztosítják kollégáink. Az ünnep méltóságának megőrzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy a kegyeleti hétvége során is legyenek körültekintők, tartsák be a közúti előírásokat.

Miközben a lakosság a temetőkben szeretteikre, ismerőseikre emlékezik, veszélybe kerülhetnek felügyelet nélkül hagyott értékeik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor közvetlenül a temetők környékén gyakrabban fordul elő gépkocsi-feltörés, kerékpárlopás, zseblopás, táskalopás, a sírokról virág, koszorú eltulajdonítása, valamint a lakástulajdonos távollétét kihasználó betörés, besurranás.

A Szolnoki Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosztálynak munkatársai a napokban a rendőrkapitányság illetékességi területén a településeken lévő temetőkben bűnmegelőzési tanácsokat tartalmazó szórólapokkal hívják fel az állampolgárok figyelmét, hogy mire vigyázzanak a temetőkbe való látogatásukkor.

Az áldozattá válás megelőzése érdekében javasoljuk, hogy fokozottan figyeljenek értékeikre, és fogadják meg prevenciós kiadványunkban lévő tanácsainkat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.