A rendőrök átadták a Békés megyében elfogott határsértőket a román hatóságnak

2019. 11. 12., k - 19:46
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszakerült Romániába az a két külföldi, akiket a Békéscsaba és Gyula közötti vasútvonal mellett fogtak el a rendőrök.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, két határsértőt fogtak el a rendőrök 2019. november 12-én 11 óra körül, Békés megyében, a Békéscsaba és Gyula közötti vasútvonal mellett, a Bicere vasúti megállóhely közelében. A külföldiek személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A határsértőket a Gyula Határrendészeti Kirendeltségen meghallgatták és 2019. november 12-én 18 óra 55 perckor a magyar rendőrök átadták őket a román hatóság képviselőinek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.