Gyalog és vonaton próbálkoztak

2019. 11. 04., h - 03:27
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében néhány óra alatt összesen negyvenhat illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédek 2019. november 3-án 21 óra 50 perckor Hercegszántó közigazgatási területén tizenöt külföldit tartóztattak fel, akik közül ketten iráni, tizenhárman pedig iraki állampolgárnak vallották magukat.

Néhány órával később – 2019. november 4-én 0 óra 30 perckor – Csátalja közigazgatási területén újabb tíz, magát szír állampolgárnak valló illegális migránst tartóztattak fel az egyenruhások.

Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyen pedig – 2 óra 40 perckor – egy Szerbia irányából belépő tehervonat átkutatása során huszonegy illegális migránst találtak. A magukat afgán állampolgárnak valló férfiak egy vagonban elbújva, jogellenesen próbáltak meg bejutni az ország területére.

A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.