Határrendészeti összesítő Fejér megyéből

2021. 05. 07., p - 05:40
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempésszel és öt illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök.

A járőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály információja alapján - 2021. május 6-án 18 óra körül Besnyő térségében, az M6-os autópálya 40-es kilométerszelvényében lévő pihenőhelyen intézkedtek egy magyar honosságú személygépkocsival és sofőrjével szemben. Az ellenőrzés során a 37 éves budapesti járművezetőn kívül 5 szír állampolgárságú férfi utazott az autó utas, illetve csomagterében, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

Az egyenruhások a budapesti férfit, valamint utasait elfogták, és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A magyar sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.