Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 01. 21., cs - 18:00
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és hét migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. január 21-én 8 óra 50 perckor az M1-es autópályán, az Arrabona pihenőhely közelében ellenőriztek egy gépkocsit, amit egy 44 éves litván férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hét, magát szír állampolgárnak valló személy utazott. A külföldi utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A litván sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük őket

A nyíregyházi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Ez is lopás

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki az autójára helyezett kerékbilincset levágta és elvitte.

 

Lopás miatt felelhet

A Siklósi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 42 éves férfi ellen, aki több mint 600 szőlőoszlopot tulajdonított el Nagyharsányban.